Bolondokháza 3.0 - Szaladgálj a folyosókon, senkit sem zavar.
intro
dalszöveg
lemezkritika
interjú
kép
guba zoli
link
mp3
szex
Bolondokháza 3 Lemezkritikák


Eleven Hold - Eleven Hold (2000)

Mátyás úrral együtt UV-ztünk statisztikából, aztán dumáltunk-söröztünk egy bulin, innentől logikus volt, hogy "beleránt" az Eleven Hold világába. (Nem szemrehányás, hanem köszönet. :D)

A belerántás azzal indult, hogy hozzájutottam egy halmazhoz, mely az első lemezt + a Három percig kislemez anyagát + egyebet tartalmazott. Aztán persze meg is vettem a bemutatkozó hangzóanyagot, bár nem magamnak, hanem ajándékba. :)

Úgy rémlik, a borító szép kék, benne egy cetli, ajándékba 1 hónapos internet. Egyebet nem tudok mondani.

Nem sok olyan lemez van, ami elsőre elbűvölt, talán ezek: Wyclef - Carnival, Fugees - The Score, Nina Simone - Released, Deladap - Cigani Ruzsa & Angelo, Kowa meg a Wega - Pimasz grimasz, A Tribe Called Quest - People's instinctive travels and the paths of rhythm, Action - Összeomlás, Ludditák - Ludditák, Akkezdet Phiai - Akkezdet, Ákos - Andante, Wu-Tang Clan - Enter the Wu-Tang (36 chambers), Shola Ama - Much love, Sting - Brand new day, Rage against the machine - Rage against the machine, de itt vissza is kanyarodnék az Eleven Holdhoz, mert a jelen sorokkal jellemezni kívánt debütáló album is a fentebb emlegetettek mellé került. Azonnal megtetszett, magával ragadott, hadd ne mondjak több közhelyes szinonimát.

Ezesetben sem tudom világosan megfogalmazni, mi tetszett benne ennyire. Talán az, hogy a hegedű és a különféle ütőhangszerek jelenléte bonyolultabbá, illetve nem is, inkább összetetté teszi a hangzást. Ahogyan a hegedű melankóliája (vagy lendülete) hozzáadódik a gitárok szomorúságához (vagy nyersességéhez). Ahogyan koncerten Szili Robi bulizik a kongák mögött. Ahogyan Psoti és Gyula feleselgetnek egymásnak a hegedűvel és a gitárral. Ahogyan Nap átírja a szöveget (akár elfelejti, akár valami érdekes aktualitást fűz bele). Nem tudom, talán ezek a dolgok együtt.

Csakúgy, mint a Jazzékiel, az Eleven Hold is számomra alapvetően koncertzenekar. Lemezen is szeretem hallani őket, de a koncert "többsávos", audiovizuális élmény. És nem fogom minden dalnál leírni, hogy csodálatosan fonódik egybe a gitár és a hegedű hangja, mert számomra magától értetődik, hogy úgy. :)

01. Majdnem

Szakítás után szoktam hallgatni. Mikor mérges vagyok a másik félre, illetve mindkettőnkre. :) Mikor már szinte túl vagyok rajta, és kezd visszatérni az önbecsülésem, ilyenkor jól jönnek az olyan sorok, mint "A kedvenc bűnöm voltál / A szennyből fel kell ülnöm!"

A feszültség az elején szinte nincs is jelen, a versszak végére eszkalálódik, majd felszabadul a refrén alatt. A refrén befejezésére, a "majdnem kár" szavaknál ismét nyugodtak vagyunk. Jól felépített ez a dalszerkezet.

02. Az a néhány tegnapi perc

Az első koncertemen Nap Matyinak ("Mátyás barátunknak") ajánlotta, mert jól jött volna neki az a néhány tegnapi perc.

Túláradó nyugalom. Lassulás. Egybekapaszkodó párok. Egy másik koncerten a pódium előtt repkedett egy lepke, ezért a szöveg "vajon hol lehet az a lepke, ami a fejemben csippan?" lett.

Ezt is meggyőzős nótának fogtam fel akkoriban... A szomorúságban rejlő boldogság az, ami kihallik számomra ebből a dalból.

Koncerten illik mindenki mással együtt kiabálni azt a két sort: "Mert az, aki volt már fent, az tudja, hogy mit jelent a tiszta égbolt!"

03. Még egyszer utoljára

Lehet, hogy csak én voltam nagyon társra vágyó és ezért láttam bele mindenbe a saját érzéseimet, de talán egyébként is erről szólnak a dalok, például ez is. :)

Itt is hasonló a feszültség felépítésének és feloldásának módja, mint két dallal korábban. Dinamikusan kezd a hegedű, aztán a strófa lassabb és kiegyensúlyozottabb, a refrénre mintha elszakadnának a szívbe szorult feszültséget visszatartó béklyók, és a feloldozás után ismét lassítunk a második versszakkal. És így tovább.

04. A fák istenéhez (M.S. emlékére)

A korán eltávozott Marosi Sándor emlékére. A bensőséges, zártkörű emlékdal igen ritkán hangzik el koncerten, ha mégis, akkor a következő nótával alkot rövid csendes-ülős blokkot.

A végén hangosabbak leszünk, beindulunk, mintha egyre nehezebb lenne kibírni az elvesztett barát után maradt űrt.

05. Egy meg nem született gyermekhez

A csendes blokk második fele következik. Úgy indulunk, mintha elégedettek lennénk, még ha nem is vidámak. Pedig az elégedetlenségre, tökéletlenségre, sebzettségre mutató jelek vezetnek az úton: majdnem-szerelem, meglőtt madár-álom.

Mindez arra mutat, hogy a Földön nem lehet rátalálni a boldogságra. Ide jutunk el, ekkor lesz a zene is lendületesebb, nyersebb. A mondanivaló kimondása után megnyugszunk ismét, visszajutunk az elején érzett majdnem-nyugalomhoz. És persze nincs megoldás, nincs boldogság, mert a zárás ismét csak nem nyugodt.

06. Hetedik ég

Mintha meditációba merülnénk, nem szent vízbe merítenénk a testünket. A zene itt emlékeztetett a U2-ra, de nem tudnám megindokolni, miért is.

07. Hiábavaló

A koncerteket záró dal. És az, amit először hallottam az Eleven Holdtól. Valami lottósorsolás közben léptek fel a tv-ben, tetszett, hogy egy göcsörtös hajú srác érdekes dolgokról énekel. Ez is mintha kapcsolatokról szólna, talán szakításról? De keverednek az idősíkok. Vagy csak én magyarázom túl?

Szeretem meghallani a lágy gitárcincogást és a fütyülést, majd az energikus beindulást. :) Az EH itt is a versszakok és a refrén közötti tempóváltásokkal játszik, számomra kellemes módon. :)

08. Emberek botokkal

A megszokott és kedvelt formulát látjuk, ami így áll össze: lassú kezdés - lendületes, közönséget ugráltató refrén - lassító folytatás - gyorsabb zárás.

A világ szeretetéhes, de mindig mellébeszélő lakói közül senki sem (a fiú és a lány sem) tudja, hogy kit szeret, még az Istent is botokkal kergetik az emberek. De azért még itt kell lenni.

09. Bölcső

Melankólia, rezignált hangulat, bizonytalanság, megoldásként szökés a múlt elől, de ugyanakkor mélyre ásás a tudásért. Ez szerintem paradoxon: a mélyre ásás a tapasztalatokban történhet, amiket a múlt érlel meg bennünk, illetve a múltat alkotó események. De mindegy.

Zenei oldalról ezt ugyancsak melankolikusan érett zene támogatja, néhol keményebb tónusokkal. De sehol sem vált át valódi begyorsulásba, még ha a végén azt is hinnénk.

10. Ennyit tudok hozzászólni

Akár békepárti, humanista és az értelmetlenségtől óva intő üzenetnek is nevezhetném a mondanivalót. Aktivistákat szeretne nevelni az EH?

A koncerteken komoly lelkesedés szokott mutatkozni a közönség soraiban a "Ha fáj nagyon ez a földi részegség..." szavak környékén, mondhatnám, hogy az Eleven Hold már kinevelte a maga aktivistáit. :)

Nem túl kemény, de lendületes, lelkes, és ha a szóismétlés vétkébe esem, akkor is leírom, hogy igen, aktivizáló zenét hallunk közben. Petőfi sem mondhatta a Nemzeti dalt energia, lendület nélkül. :)

11. A bársony alatt

Visszatérünk a kapcsolatokhoz, ezúttal a zaklató bókok növekvő súlya felől közelítünk. Korképpé szélesedik az egész: "ez a kor temető", amelyből a kétszemélyes világ, a társ közelsége jelent kiutat.

Érzem, ahogyan koncerten ringatózom a zene hullámain, a hideg sörrel a kezemben... :)

12. Sehol

Érzelmi okokból, tehát a majdnem meggyőzött menyecske miatt egyik kedvenc Eleven Hold-dalom.

Gyermekének, aztán itt is kapcsolatok és általánosságban a boldogság a fókuszban: belefáradás a másikba, de mégis jó. A keserűségben rejlő öröm itt is felüti a fejét a témák között. És még az is elfér itt, hogy mindenki maga alakítsa a sorsát, mert nem számíthat másokra: azok a mások inkább magas posztokért küzdenek, mint hogy segítsenek.

Tehát három út adott: a létezés, csak úgy cél nélkül, a magunk alakította sors és az, hogy valaki csak a saját sorsával törődik, tehát sárba tipor másokat. Középen jó lesz.

13. Egyperces szerelmes

Többéves késéssel esett le, hogy ez miért két adott ember dala. (Tudom, másoké is, más is vonatkoztatja magára.)

Minimális zene, éppen csak a hangulat kedvéért. Mert hangulat, az van. Szerelem és meg nem értettség, se veled-se nélküled. A népdal-betét is ezt érezteti.


A végén érezhetjük, hogy szép volt: Majdnem, Az a néhány tegnapi perc, Még egyszer utoljára, A fák istenéhez (M.S. emlékére), Egy meg nem született gyermekhez, Hiábavaló, Emberek botokkal, Ennyit tudok hozzászólni, A bársony alatt, Sehol, Egyperces szerelmes

Nem dobnám félre felbontatlanul: Hetedik ég, Bölcső

Hiábavaló: ---

Lelkes és lendületes és aranyos és humanista és szerelmes és békepárti és csalódott és keserű és öngyilkos és szerelmi bánatban szenvedő és a civilizációtól megcsömörlött. De semmiképpen sem hiábavaló.

Retrográd módon, az első album idejének reklámcsíkjával ajánlom a
kettővel frissebb, CsM-korszakban lévő Eleven Hold-honlapot:

Azonban ez csak egy botfülű fehér srác véleménye. Mi a tiéd?

(vissza a kritikákhoz)