Bolondokháza 3.0 - Szaladgálj a folyosókon, senkit sem zavar.
intro
dalszöveg
lemezkritika
interjú
kép
guba zoli
link
mp3
szex
Bolondokháza 3 Lemezkritikák


Creed - Weathered (2001)

A Weathered is évekkel később jutott el a fülembe, és az is csak nemrég esett le, hogy miért Creed a Creed. Krédó, azaz hitvallás. Ezek a srácok hisznek. Ez rokonszenves, szeretem, amikor itt-ott "felüti fejét a klerikális reakció". Az még jobban tetszik, hogy nem akarnak téríteni.

Most már tudom mire vélni a grunge-bandáktól nem megszokott, néha szinte optimistának nevezhető hangulatot. A Creed persze nem a hagyományos értelemben vett grunge-banda, hanem rádióbarát zenével operál. Azt hiszem, Kurt Cobainnek nem tetszene a zenéjük, mert távol áll a grunge eredeti üzenetétől.

Mármint szerintem a grunge lényege, hogy a kilencvenes évek elején, amikor erősen kommersz lett a rock, ez az új jelenség visszatérést jelentett a rock bakancsos, szakadt nadrágos, elégedetlen, fésületlen lázadozásához. Ehhez képest a Weathered a megjelenést követő két hónapban ötmillió példányban kelt el, a My Sacrifice pedig a popzenei listák éléről köszönt vissza.

Ezért hát a Creedet post-grunge-nak nevezném, vagy szelidített grunge-nak. (Még ha ez hiteltelenül is hangzik az eredeti grunge rajongóinak.) Megnyerő számomra, hogy a Creed anélkül rádióbarát, hogy gerinctelen popba csapna át. Nem a kritikusoknak zenélnek (zenéltek).

De mi vezetett az ötmilliós eladásokhoz? Igyekszem feltárni a hátteret.

01 Bullets

Scott Stapp halkan suttogja az első pár sort. Aztán egyszerre csak beszakad valami különlegesen lendületes rohammal a zene. (Már majdnem azt mondtam, hogy gyémántot lehetne csiszolni vele.) És egy picit visszaveszünk szinte azonnal, a második versszakhoz. De csak egy picit, mert a basszusgitár által hajtott tempó azért fennmarad.

A refrén alatt ismét kitörés következik... "Legalább nézz a szemembe, mikor golyót repítesz a fejembe" - ez az erőszakos kép csak az egyik a bizonytalanságot, negatív hangulatot sugárzók közül.

Refrén után aztán ismét visszafogottabb strófa. Bár video és kislemez kapcsolódik a dalhoz, itthon valahogy nem futott be.

02 Freedom fighter

Dühösen indul. A kezdet továbbviszi a Bullets lendületét.

"Can't you hear us coming?" - visszhangzik.

Két strófa, refrén, egy strófa, refrén, ismételve. A dalszerkezet nem túlbonyolított.

Scott ezúttal szabadságharcos, aki szent háborúba indul. "Our mission’s set in stone" - talán utalás a Tízparancsolatra?

03 Who's got my back

Már a cím is bizonytalanságot jelez, ez lesz a téma: minden félrevezető, nem illenek össze a dolgok.

Indián ének hatol a fülembe majdnem egy percen keresztül. A kezdő tételekhez képest lassan és csendben kezd felépülni a dal. Scott hangja is csendes és lemondó.

"The covenant has been broken by mankind" - jelzés arra, hogy a bűneinkkel elárultuk az Úrral kötött szövetséget? Több mint két és fél perc telik el, mire az első strófa végére érünk, mégsem érződik időhúzásnak.

A második szakasznál lép csak be a dob a cinekkel. Bár itt, középtájon előjön az optimizmus, legalábbis a remény az újjáépítésre, de mivel a refrénnel zárunk, ez mintha semmit sem érne.

A négy és feledik percnél érkezik csak az épkézláb gitár. Balladából átváltunk középtempós rockba. Keret: az indián ének zár.

04 Signs

Gitár, majd mintha többszöröződne. Vagy csak bekapcsolták az erősítőt? :)

A strófákat lassabb tempóban szavalja Scott, a refrén alatt lágyabb az éneke, és a gitárok is mintha visszavennének egy kicsit.

Jelek. Vajon milyen jelek? Scott szerint a korral az ember nem lesz bölcsebb, a szex az, ami eladható, és az egész világ megveszi. Tán Armageddont vizionál, annak a jeleit látja a civilizáció betegségeiben?

A második alkalommal a refrén második felében már karcosabb, hangosabb az ének, a "Can’t you see the signs?" résznél pedig alig visszatartható feszültséget és szemrehányást hallok Scott hangjából.

Visszatér még egyszer a refrén, majd újra szemrehányás.

05 One last breath

Ballada, lágy gitár, videoklip és kislemez. És hegedűk. Grunge és hegedűk? Hmm.

Az első refrénnél még nem sejthető, milyen jó lesz, amikor beszáll alá a gitár... A második próbálkozás dúsabb, kieresztett hanggal, hangsúlyos gitárral. Tetszenek a szakaszok-refrének közötti sebességváltások is.

Scott zuhan, hat lábra van a szakadék szélétől, amikor visszatekint a hibákra. Utalás az Úrra: "I thought I found the road to somewhere / Somewhere in His grace", emellett a társ a megoldás a problémákra: "But I still believe there’s something left for me / So please come stay with me".

Miért nincs itt az, akinek az utolsó lélegzetemet is odaadnám?

06 My sacrifice

Szinte ballada ez is, másik videoklip és kislemez. Rég nem látott barát viszontlátása felett érzett öröm, felszabadultság. Örömkönnyek.

Visszatérünk a keményebb hangzáshoz, bár Scott hangja itt nem hangzik olyan borostásan. Ahogyan az "Above all the others we’ll fly" sor végére ér, azt nyálasnak címkézné a grunge-rajongók többsége, azt hiszem. De nekem tökéletes.

Kár, hogy most nincs mellettem az, akinek mondanám, hogy "When you are with me /
I’m free… I’m careless… I believe...
" Bár nem szereti a Creedet.

07 Stand here with me

Mintha a One last breath kezdődne újra. Ismét pozitív érzelmekről van szó, most a barátságról. Vagy akár Istenről is szólhat. Nem akarok semmit belemagyarázni.

Scott elnyúltja a sorok végét, az elsőnél még zavar, a másodiknál már belejön.

A refrén határozott és whisky-hangú kiállás. A vége felé hallható gitárszóló az Eddára emlékeztet. És ez nem bók. :)

08 Weathered

Ismétlem magam, de mintha a One last breath kezdődne újra, de most kissé kétségbeesettebb a hangulat.

Két rövidebb szakasz alatt bemelegítés a refrén alatti vadabb stílusra. Aztán ismét lazulás. Visszatér a fentebb említett szerkezet, némi változtatással - két strófa, refrén, strófa, refrén, strófa, refrén, ismételve.

Belül sebek, kívül hosszú, sötét éj. A lélek rozsdás és megviselt, alig tartja össze valami, a bőr foszladozik és nem gyógyul.

Újabb bibliai utalás: "Ashes to ashes and dust to dust".

09 Hide

Nem meglepő, gitár és dob áll össze zenévé. Aztán lágyulunk. (Legalábbis én biztos. El. :D)

Ballada esmént, rockos. A refrén gyorsabb (és hangosabb) egy fokkal, mint a versszakok. Kitartott és hajlított énekhangokkal szolgál Scott.

És számomra nem világos az üzenet: ha szökjünk el, akkor két sorral lejjebb miért nincs ok a bujdosásra?

10 Don't stop dancing

A gyermekek a háttérben a zenekar szülővárosának (Tallahassee) kórusában énekelnek. Meg itt is. Alig észrevehetően, de azért igen. A végén.

Egyszerűen, akusztikusan kezdő dal, a gyerekeknek szól. Hogy ne hagyják abba a táncot, higgyenek a szárnyaikban.

Nyerssé válik, de csak éppen annyira, hogy ne álmodjanak rosszat a kicsik. Ezúttal is a refrén alatt keményedik a zene. Egy hajszálnyit.

11 Lullaby

Ha lehetséges, még inkább balladába megyünk át. Akusztikus dal, altató...


Hiszek benne: Who's got my back, Signs, One last breath, My sacrifice, Stand here with me, Weathered, Hide, Don't stop dancing, Lullaby

Nem avatnám érte boldoggá a Creed tagjait, de ül: Bullets, Freedom fighter

Inkább az Inkvizíció: ---

Egy grunge-zenekar arról énekel, hogy minden rendben lesz, szeress mindenkit (Lullaby), az Úr kegyéről (One last breath), az újra megtalált barátságról (My sacrifice). Érdekes témafelvetések. De itt is visszakanyarodnék ahhoz, hogy ez post-grunge, nem grunge. Itt már lehetnek elhajlások a kritikus, keserű, rockos üzenettől.

A bennem lakó rockernek a Creed tökéletesen megfelel. Közvetlen, egyenes, grunge-ízű kemény rock. Néhol balladákkal. :) A grunge-ból megtartotta azt, hogy nem pózol. Ez is rokonszenves.

Azonban ez csak egy botfülű fehér srác véleménye. Mi a tiéd?

(vissza a kritikákhoz)